2018. évi pályázat

Az idei évben az Auchan Retail Magyarország 20 éves fennállása alkalmából az Alapítvány pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára. 2015-ben a nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány Magyarországon 9 nyertes projektnek összesen 87.000€ támogatást tudott nyújtani. Az 2016-ban ennek a duplájáról, 170.000 €-ról rendelkezhettünk, idén pedig 210.000 eurós keret áll rendelkezésünkre.

Pályázatot 2018. október 26-án 12 óráig az itt elérhető letölthető pályázati adatlapot kitöltve e-mailen lehet benyújtani, az alábbi e-mail címre: auchantamogatas@donorsforum.hu A pályázati adatlaphoz kérjük, hogy e-mailben kötelezően csatolják az alábbi dokumentumokat:

  • a szervezet létesítő okirata (alapszabály vagy alapító okirat);
  • a szervezet bejegyzését igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat;
  • az elnökség illetve kuratóriumi tagok névsora;
  • a szervezet utolsó elfogadott éves jelentése és eredmény kimutatása;
  • bankszámlaszámot és a banki aláírást igazoló banki aláírás-bejelentő karton másolata;
  • a szervezet alaptevékenységét illusztráló, szabad felhasználású fotó. 

Ha a pályázat ingatlan vagy terület fejlesztését, felújítását érinti, kérjük, csatolják az alábbi dokumentumokat is:

  • az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja,
  • egyéb jogviszony esetén - a helyiség használatát engedélyező határozatlan idejű, vagy legalább a pályázati program végét követő három éven túl lejáró bérleti szerződés másolata,
  • az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása,
  • 3 db, a projekt megkezdése előtti állapotot tükröző fénykép
  • látványterv.

 

A Pályázat benyújtásához segítséget nyújt a minden szükséges információt tartalmazó Pályázati felhívás és útmutató dokumentum, mely az alábbi linkre kattintva tölthető le. Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.

Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a Közreműködők munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)

Kompatibilitási okok miatt a tökéletes kitöltés érdekében kérjük, használjon 2010-es excel programot.

A konzultációs lehetőség elérhetősége:

Email: auchantamogatas@donorsforum.hu

Telefon: (1) 700-00-20

Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány pályázatán olyan civil szervezetek pályázhatnak, melyek az Auchan áruházak vonzáskörzetében találhatók.

Kérjük, pályázás előtt ellenőrizze, hogy szervezete melyik Auchan szervezeti egység vagy szervezeti egységek vonzáskörzetébe tartozik.

KÉRJÜK ADJA MEG A PÁLYÁZÓ SZERVEZET IRÁNYÍTÓSZÁMÁT!

Amennyiben nincs olyan szervezeti egység, amelynek a neve mellett pipa ( ) szerepel, úgy a pályázó nem vehet részt az Auchan az Ifjúságért Alapítvány 2018 évi “Egészséges Ifjúságért – A jövőt most írod”” pályázatán!

Ha több olyan szervzeti egység van, amely neve mellett pipa ( ) szerepel, úgy a pályázó szervezet szabadon választhatja meg, hogy melyiküket adja meg partnernek a pályázati adatlapon.

1. Auchan Savoya Park
2. Auchan Budakalász
3. Auchan Budaörs
4. Auchan Csömör
5. Auchan Dunakeszi
6. Auchan Fót
7. Auchan Maglód
8. Auchan Óbuda
9. Auchan Solymár
10. Auchan Soroksár
11. Auchan Szigetszentmiklós
12. Auchan Törökbálint
13. Auchan Debrecen
14. Auchan Kecskemét
15. Auchan Miskolc1
16. Auchan Miskolc2
17. Auchan Szeged
18. Auchan Székesfehérvár
19. Auchan Szolnok
20. Auchan Szekszárd
20. Auchan Központ